Táplálkozástudomány

Civilizációnk,mára elérte, hogy a táplálkozásból tudomány fejlődött.

Az emberiség oly mértékben eltávolodott természetességétől, hogy az emberi szervezet az alap szinten hozzáférhető (többnyire hipermarketekben) megvásárolt élelmiszerekből képtelen egészként létezni.
Vagyis sajnos már nem tehetjük meg, amit elődjeink, hogy „csak” kimentek a földekre dolgozni és azon éltek, amit saját kezükkel megtermeltek, vagy gondoztak és ami a környezetükben elérhető volt.
Ez azt jelenti, hogy bármennyire is igyekszünk az egészségeset választani, mostanra már olyan szinten telítődtünk a tartósítószerekkel és egyéb méreganyagokkal, hogy talán tanácsosabb alkalmazkodni a környezet „műanyag” élelmiszereihez.

( Mint hinni abban, hogy a „bio”-ban nem találunk semmi károsat, hiszen ha elég nagy képben nézzük Földünket, láthatjuk, hogy azokra a zöldségekre is ugyanaz az eső esik, ami abból az égből esik, amit a gyárak kéményei „összefüstöltek”.)

 

Ettől függetlenül, ha azok vagyunk is, akik hiszünk abban, hogy alapvető szándékunk az egészséges táplálkozás, mostanra szinte követhetetlen, hogy hány féle betegséget tartunk számon, ami a helytelen és rendszertelen étkezésünk következménye. Ezen belül is egyénenként változó azok megnyilvánulása.A skála a különböző emésztési panaszoktól kezdve az allergián, a magas vérnyomáson, a migrénen vagy a hormonműködés problémáin át, akár az ízületi bajokig tarthat. 

Tudjuk, hogy ezek mind, mind összefüggenek egymással és nehezen kezelhetők önálló problémaként.

Alapvető hitvallásunk, hogy a testi tünetek, már mindig csak valami belső, lelki folyamat eredményei. Tehát ha valamely területen fájdalmat, elégedetlenséget tapasztalunk, az már csak a végső segélykiáltás.
Mégis, ilyenkor már elengedhetetlen, hogy tudatosan, odafigyelve az adott problémára, megtegyük az első lépéseket a regenerálódás irányába.

Ezen folyamat egyik alapvető pillére a táplálkozásunk. 

 

Azonban, szinte lehetetlen eligazodni az egyre újabb és különlegesebb táplálkozási irányzatok között.

Mindegyik jó valamire, mindegyik tökéletes valakinek.

Mi hiszünk abban, hogy nincs két egyformán emésztő ember.

Az alapvető élelmi rostokra, fehérjékre, vitaminokra, ásványi anyagokra mégis mindenkinek szüksége van.

Azonban másra van szüksége például egy sportolónak, mint egy kismamának.

Különbözik, hogy mit és mennyit kell bevinnie szervezetébe pl kalciumból vagy magnéziumból egy tinédzsernek vagy egy nyugdíjas korúnak.
Fontos figyelembe vennünk, még azt is, hogy hitrendszerünk mit támogat étkezésünkkel kapcsolatban. Hiszen csak az a módszer fog működni, ami nem csak testünkkel, hanem személyiségünkkel is harmóniában van.
Illetve fontos megismernünk céljainkat ha változtatni szeretnénk táplálkozási szokásainkon.

Sorolhatnánk végtelenségig az eldöntendő kérdések sorát.

Legjobb, ha van egy- egy olyan egyszerű tematika, amely rendszerének mentén haladva, csak néhány irányba kell kiegészítéseket tennünk a tartós eredmény eléréséhez, fenntartásához, illetve egyszerűen tudunk igazodni az egyéni körülményekhez.

……………….

Amennyiben már sikerült a balanszot helyreállítanunk, akkor egy tiszta, befogadó sejtrendszernek már érdemes lesz bármilyen teljes értékű tápanyagot „szolgáltatni” mert az hálásan fogadja majd a szeretettel bevitt élelmiszereket.

Legnagyobb örömünkre természetesen az szolgál, ha még abban a fázisban találkozunk, amikor a prevencióra helyezhetjük a hangsúlyt. Hiszen a táplálkozástudomány attól tökéletes tudomány, hogy oly szerteágazó.
Egyben egyszerű is, ha az alapoktól indulunk.

Az egészségről, az emberi szervezetről gondolkodni csak holisztikusan érdemes. Ezen szemléletet egyik szegmense a táplálkozásunk.

Megérteni, hogy minden mindennel összefügg, nem egyszerű feladat.

Itt a FlowZone egészségközpontban lehetőséged van, hogy fényt deríts a tudományos részletekre és arra is, hogy csak az instrukcióinkat követve engedd, hogy megtapasztald az elégedett, egészséges állapotot.

Szükségképpen, ha igazán fontos számunkra az egészségünk, gyógyulásunk, akkor manapság szinte teljesen lehetetlen az egészséges táplálkozás, ha nem fogyasztunk valamilyen táplálékkiegészítőt. Ízlésünkre van bízva, hogy azok közül melyiket választjuk.